Az időpont lemondásról, és következményeiről

Ez a bejegyzés az időpont lemondásokról nagyon nehezen készült el. Meg akartam már írni három évvel ezelőtt, a covid időszak alatt. Majdnem megírtam tavaly is, de annyira nehéz és kényes téma, hogy a végén mindig összeszorítottam a fogam és azt mondtam, nem, mégsem.
Azonban úgy alakult, hogy mégis véglegesítenem kellett az alábbi gondolatokat, és kiállni vele elétek. Fel vagyok rá készülve, hogy olyan vendég is magára veszi, akinek nem kellene, mint ahogy az sem fog meglepni, ha pont azok a vendégek nem értik meg a lényegét, akiknek szól. Tehát nagyon kérem, akinek nem inge, ne vegye magára.
Tudnotok kell, hogy fontosak vagytok nekem, akár elkéstek, akár nem, még olyankor is, amikor időpontot mondtok le. Ám sajnos úgy alakul a helyzet körülöttünk kicsiben és nagyban, hogy kell egy határt húznom. Eljött az ideje, hogy ezzel kapcsolatban változásokat vezessek be.
Mi történt?
Sajnos az utóbbi években egyre gyakoribbak lettek az időpont lemondások és tévesztések. Aki ismer és hozzám jár, tudja, hogy nagyon igyekszem rugalmas lenni korai vagy akár késői időpontokkal, akár hétvégi napok bevonásával is. Igyekszem kellő szünetet biztosítani két vendég között, hogy én is frissen, koncentráltan tudjalak fogadni – és hogy te is érezd nyugalmat, biztonságot, diszkréciót. Nincs is ezzel baj – szeretem a munkám, és így szeretem. Így örömmel végzem azt.
Ezt azonban csak pontos ütemezéssel, szervezéssel tudom megoldani. Éppen ezért rossz, ha valaki negyed-fél órát csúszik, késik, sokszor anélkül, hogy jelezné. Az óvatosan, szinte bátortalanul elküldött kérdésemre kapok csak visszajelzést, hogy 10-15-20 perc múlva már itt is van.
Ennél sajnos egy rosszabb van, amikor el sem jön a vendég, és azt is csak fél-egy órával, maximum kettővel a kezelés időpontja előtt jelzi.
Nem kezdem el sorolni, ez mennyi gondot tud okozni, de elmondok egy nagyon fontos dolgot: egy órával korábban történt lemondáskor már én se tudok a helyedre beszervezni senkit. Minden tiszteletem és szeretetem mellett, amit a vendégeim iránt érzek, tudnotok kell: ez nekem a munkám is, ebből fizetem a kozmetika fenntartását, költségeit – és igen, ebből élek én is. Ez a vállalkozásom, ez a megélhetésem. A kieső időpontok, a lyukas órák, az átszervezések jó esetben csak kiesést okoznak, de sajnos már arra is volt példa, hogy költségvonzata volt.
Természetesen megértem és tudom, hogy vannak vis maior esetek, és ezeket rugalmasan kezeltem eddig is, és ezután is így fogom. Ám egyre több, ami nem ilyen.
Nem magyarázkodom tovább – remélem értitek, hogy miért volt nehéz ezt megírnom.
A változások
Összegezve a helyzetet, figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait, az alábbi változásokat vezetem be a hirtelen időpont lemondásokkal kapcsolatban. (A lent fogalmazott „eset” magát az előfordulást jelenti mostantól indítva)
- 24-48 órával korábban jelzett időpont módosításokkal semmi gond nincs, köszönöm, hogy figyelsz rám, és közösen megkeressük a következő ideális időpontot
- 24 órán belüli lemondás esetén az alábbiak szerint fogok eljárni:
- 1. esetben új időpontot egyeztetünk, melyen az aktuális kezelés díján felül felszámolásra kerül az elmaradt kezelés 30%-a;
- 2-3. esetben új időpontot egyeztetünk, de előtte díjbekérőm alapján előre rendezni kell az aktuális kezelés, valamint az elmarad kezelés 50%-át;
- 4. esettől, és onnan kezdve időpont egyeztetés csak úgy lehetséges, hogy előtte díjbekérőm alapján rendezni kell az aktuális kezelést, valamint az elmarad kezelés 100%-át;
A bankkártyás fizetésről és utalásról
Ha pedig már belelendültem a „kellemetlen” témákba, akkor legyen szó még egyről: a kártyás fizetésről és az átutalásról.
A kártyás fizetést be kellett vezetnem szabályozások miatt, ám bíztam benne, ti leginkább a kényelmi okok miatt örülni fogtok neki. Technikai és költségbeli okai voltak, hogy alapos mérlegelés után ezt a verziót választottam: a kezelés után, az e-mailben kiküldött számla alapján tudsz fizetni, internetes felületen. Ugyanígy lehetőségetek lett átutalással rendezni a kezelések költségét.
Sajnos itt is egyre gyakrabban szembesülök azzal, hogy kiküldött számlák 4-5 nappal később, több esetben az emlékeztető levelek kiküldése után kerülnek rendezésre. Szépen kérek mindenkit, ne hozzuk egymást ebbe a kellemetlen helyzetbe – rendezzétek időben a kiküldött számlákat. A rendszeresen fizetési későkkel kapcsolatban szintén bevezetésre kerül majd az előre fizetés – időpontot majd úgy tudunk egyeztetni, ha rendezted az előre elküldött díjbekérőmet.
Köszönöm, hogy időt szántál arra, hogy ezt a hosszúra sikerült bejegyzésem végig olvastad. Bízom benne megérted, hogy nem harag és durcásság vezette ujjaim, hanem hogy a jelen gazdasági helyzetben meg tudjam oldani a vállalkozásom fenntartását – valamint, hogy továbbra is megszokott minőségben és kényelemben tudjalak fogadni.