ha önálló vállalkozásba kezdek.

ha önálló vállalkozásba kezdek.

Azt, hogy mit várunk el egy kozmetikai kezeléstől szinte örök.
Ragyogó, sima, üde arcbőr az álmunk. Tíz, húsz, sőt harminc évvel ezelőtt is a végső cél az ápolt és fiatalos arckép volt. A „hogyan” viszont folyamatos fejlődésen ment és megy át. Egy sztereotípia sajnos a mai napig is él: a „tisztítás”.
Szerintem kozmetikushoz járni legyen élmény. Bizalommal fekszünk be a kezelőágyba, és ellazulva átadjuk magunkat az elkövetkezendő egy-két órányi kényeztetésnek, törődésnek.
Hiszem, hogy a vágyott végeredményt nem a „tisztítással” érem el. A lelki nyugalom és béke nagyban hozzájárul a gyulladásos folyamatok kialakulásának csökkenéséhez. A gondos otthoni napi bőrápolással pedig megfelelő körülményt biztosítunk a bőr funkcionális működéséhez. A kulcsszó pedig a hidratálásban van!
A kellően hidratált arcbőrrel érkező vendégeimnél tudok igazán olyan eljárásokat és kezeléseket alkalmazni, melyek hosszútávú, szinte állandóan látható eredménnyel bírnak.

Az elvárások a szalonkörülményeket is érintik. A kozmetika egy intim, diszkrét és főleg csendes hely, ahol a napi pörgésből kizökkenünk pár órára. Megpihenünk kicsit, hogy újult erővel ismét visszatérjünk a napi menetrendünkhöz.
Szinte lehetetlen, hogy a kozmetikában véletlen összetalálkozzunk egy másik vendéggel, hogy várnunk kelljen, amennyiben a megbeszélt időpontra érkezünk. Én egyszerre egy vendégre koncentrálok és egy vendéget kezelek.
Nálam nem „futószalagon” mennek a kezelések.
Vendégeim igényeihez alakítom a személyre szabott kezelési protokollt. Nincs két egyforma vendégem, ezért nincs két egyforma kezelés sem. Fontosnak tartom, hogy az adott bőrállapothoz tervezzem a kezelést, figyelembe véve milyen évszakban és napszakban vagyunk.
Legyünk nyitottak, lépjünk túl a „nyomkodáson” és „tisztításon”. Élvezzük a kozmetikai kezelések nyújtotta élményeket. Naponta hidratáljuk a bőrünket, amivel már rengeteget teszünk a nem kívánatos elváltozások megelőzésére.

Gondolatok visszajáró vendégeimnek

Néhány sor leendő vendégeimnek

Telefonos elérhetőségem:
+36 20 394 0002
Nyitvatartás
Időpontra bejelentkezéssel:
H – P : 10 – 18
Szo-V : egyeztetés alapján
Cím
Budapest,
XIII. kerület
Klapka utca 4-6., A lépcsőház
Telefonos elérhetőségem:
+36 20 394 0002
Nyitvatartás
Időpontra bejelentkezéssel:
H – P : 10 – 18
Szo-V : egyeztetés alapján
Cím
Budapest,
XIII. kerület
Klapka utca 4-6., A lépcsőház